A motor, amely megjelenésekor ideális kezdőmotornak bizonyult, mára azonban divatja-múlttá vált, eljárt felette az idő. Elavult külső designja és hátsó dobféke is arra utal, hogy valamikor a ’90-es évek elején kifejlesztett enduró motorról van szó, karburátorral. A lehető legegyszerűbb, de ugyanakkor megbízható műszaki tartalom mindig is az SE erénye volt. Akárcsak a nagyobb testvérnél, a DR 350 SE-nél, fejlesztésekor itt is a megbízhatóságé volt a főszerep. Mára azonban csupán a tartós műszaki tartalom maradt, a „körítés” gyökeresen megváltozott.

    Manapság óriási divat a szupermotó. Minden komoly gyártónak legalább kétféle lökettérfogatú szerepel a palettáján: egy kezdőknek szánt és egy haladóknak, tapasztaltabbaknak való. Mostantól a Suzukinál sincs ez másképp. A kiforrott DRZ 400 SM után itt a várva várt alacsony árfekvésű belépő szupermotó, a DR 125 SM.

    Már első ránézésre egyértelművé válik, hogy komolyak a gyár szándékai: divatos, a mai követelményeknek teljes mértékben megfelelő design és versenyképes műszaki tartalom. A motor megszólalásig hasonlít egy vérbeli szupermotóhoz: rövid, kecses első sárvédő és modern, végre nem négyszög alakú első fényszóró a hozzá illő szélterelővel. A tervezők még olyan apró részletekre is ügyeltek, hogy a hagyományos első teleszkóp csúszószárai - melyek csupaszon nem nyújtanak valami modern látványt – formatervezett műanyag védővel legyenek takarva. Hátrafelé haladva rögtön a kormány mögött szembetűnik a tank és az azt körülvevő szélterelő borítás. Ez az elem csak a vízhűtéses modellekre jellemző, így komolyságot kölcsönöz a motornak. Szép, egyenes – akár két személynek is - kényelmes ülésben folytatódik a forma a designos oldalsó borításon keresztül az új, modern hátsó részig. Ízléses hátsó lámpatest és színtelen irányjelző búrák teszik még esztétikusabbá a motort, az alumínium kipufogó-hővédők pedig tovább fokozzák a vizuális élményt.

    A puding próbája az evés, úgyhogy felpattanok a nyeregbe, beállítom a tükröket, átnézem a kezelőszervek helyét, hogy ne dudáljak irányjelzés helyett. Itt érdemes megemlítenem, hogy nagyon jó a gombok elrendezése és a méretük sem túl kicsi, könnyen el lehet igazodni rajtuk. Gyújtást adok, megvárom, még az üzemanyag-pumpa eljuttatja az indításhoz szükséges benzint a megfelelő helyre, behúzom a kuplungkart és megnyomom az indítógombot. Az automata szivatónak köszönhetően hidegen is pár főtengely-fordulat után beindul a motor, ami halk, csendes járású, így alapjáraton alig hallatszik. Az első utam rögtön a városon át vezet, hatalmas dugóban a tűző napon. Ehhez a motorhoz szinte nem kell hozzászokni sem: minden a helyén van, és tökéletesen működik, így játszi könnyedséggel veszem az autórengeteg által elém gördített akadályokat. Könnyedén lehet vele manőverezni az autók közti szűkebb helyeken is. Futóműve és fékei váratlan szituációkban is biztonságos érzést nyújtanak. Az útegyenetlenségeket kiválóan elnyelő lengéscsillapítók - melyek az én 65 kg-os súlyomhoz tökéletesre hangoltak - nagyon jól végzik a dolgukat, határozottabb fékezésnél sem ütnek fel. Motorja kellően dinamikusan mozgatja a 121 kg önsúlyú DR-t. Pontos váltójával kapcsolatban csupán egy zavaró tényező említhető meg, hogy harmadik és negyedik fokozatban zajosabb a kelleténél. Ez a jelenség valószínűleg annak tudható be, hogy a rendelkezésünkre bocsátott tesztmotoron még az első ezer kilométeres átvizsgálás és olajcsere sem lett elvégezve, ugyanis rögtön beüzemelése után kaptuk kézhez, teljesen „nyers” állapotában. Néhány száz kilométer megtétele után összekopnak a fogaskerekek és az ezres szerviz elvégzése után ez a zaj remélhetőleg megszűnik. Ettől függetlenül könnyedén lehet kapcsolgatni, márpedig ez fontos az ilyen kis lökettérfogatú motoroknál, mert az optimális teljesítményhez mindig a megfelelő fokozatban kell lennünk.
 
    Annyira könnyed és kellemes vele a motorozás, hogy egy fél órás városi ismerkedés után elmotoroztam vele a szupermotók természetes közegébe, egy kanyarokkal teli-tűzdelt szerpentinre, ahol a pilóta és a motor is otthonosabban érzi magát…és most jöhet az igazi megmérettetés!
Egészen meglepett a kis szupermotó fordulékonysága és a futómű pontossága. Minden apró kormánymozdulatra azonnal reagál, a jó minőségű gumiabroncsok pedig a pilóta segítségére vannak a tempós, forszírozott kanyarvételekben. Rövid időn belül annyira rá lehet érezni, hogy akár a csúszáshatárt súrolva is biztonságosan lehet vele motorozni. Az embernek olyan érzése támad, mintha a kerekek oda lennének ragasztva az aszfalthoz. Fékei a hegyről lefelé, nagyobb lejtőkön bebizonyították, hogy tökéletesen a motor súlyához és teljesítményéhez méretezték. Egészen forró állapotukban sem enyhül a fékhatás, és nem kíván nagyobb kézerőt sem.

    Lévén, hogy szupermotóról van szó, nem állhattam meg, hogy terepen is kipróbáljam a képességeit. A sima gumikat leszámítva, melyek egy kicsit megnehezítik a mélyebb homokban való haladást, itt is jól motorozható, könnyedén kezelhető.

    Közben az ég is leszakadt, így arra ösztöntött, hogy ismét a guminak való aszfalt felé vegyem az irányt. Eső áztatta úton jól érzékelhető és kontrollálható a csúszás, kanyarvétel és fékezés közben egyaránt. Hazafelé a nem kevésbé mozgalmas nap után annak rendje és módja szerint besötétedett. Így legalább fény derült arra is, hogy az első lámpa nemcsak modern formatervezésű, hanem funkcióját is kitűnően ellátja.
 

    Végsebessége 105-110 km/h között van, de igazán 85-90 km/h-nál érzi jól magát az én súlyom alatt. Fogyasztása teljesen vegyes használat mellett - még így járatósan is - optimális, nem ment 2,6 liter fölé 100 km-enként, ami a mai benzinárak mellett cseppet sem elhanyagolható tény.
A Suzuki ebben a kategóriában is kemény ellenfelet állít a konkurenciának, mivel nemcsak a fogyasztása, de a motor ára is versenyképes. Mindent összevetve nagyobb hatással van a motor a pilótára, mint annak pénztárcájára.

forrás: http://www.motorrevu.hu/motorteszt/suzuki_dr_125_sm_teszt