Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Tesztek / Suzuki RMX450Z - A DR-Z-siker folytatása?

Sokat fejlődött az enduro-szupermoto arzenál és az igazi versenygépek között már hátrányban volt a régi bevált 400-as gép mind lóerő, mind súly tekintetében. A régi 400-as a verseny verzióban 40 lóerős és ehhez 135 kiló, mely a krosszból átalakított ellenfeleknél jó 15-20 kilóval többet nyom. Bár a megbízhatósága világhírű, de az idő már eljárt felette. Az új gép így szakított a váz és a motor enduro hagyományaival és a bevált krossz alapokra fektette az idén debütáló RMX450 szériáját. A teljesen új forma, ami igazi sportos megjelenése mellett komoly fogyókúrán esett át, hála a könnyű alumíniumváznak és a 450 cm³-es krossz erőforrás önindítóval felvértezett és áthangolt változatának. A benzinbefecskendezés már alapkövetelmény napjainkra, így a fogyasztása is kedvezőbb és a károsanyag-kibocsátás „jól hangzó” normáinak is képes megfelelni. Persze a felhasználót, aki a versenypályát tartja otthonának, inkább a teljesítményadatok hozzák lázba. A plusz ötven köbcentinek és a legújabb technológiának hála, igazi versenygépet kapunk. Súlyra és teljesítményre élmezőnybe ért, ami pedig a kezelhetőséget illeti, ez a gép most a csúcsra tör! 

Motorok_Suzuki_RMX450Z_3.JPG

A vizsga- és rendszámozhatósági szempontoknak is megfelelő típus az "E" jelű lámpakkal nyár eleje felé várható a magyar piacra
Nézzük tehát először, hogy a gyár szerint miért ez a legjobb választás: 
Az alumínium dupla bölcsőváz, mely könnyű és megfelelő rugalmasság mellett elég merev is. Geometriája valamelyest eltér a krossz verziótól az enyhébb első villaszöggel, de a hátsó lengővilla már teljes egészében krosszkompatibilis. Az enyhébb villaszög jobb egyenesfutást biztosít, viszont ezt úgy oldotta meg a gyár, hogy ez ne menjen a kanyarodási képesség kárára. 

Az erőforrás szintén krossz alapokon nyugszik. Csupán az áthangolt vezérlés és befecskendezési program változtatása teszi a motort alacsony és középtartományokban kezesebbé. A nagyobb lendkeréktömeg a négyüteműre régen jellemző lefulladásokat (leböffenést) hivatott kivédeni. Önindító is helyet kapott a motoron, aminek kötelező feltétele az akkumulátor megléte. Ehhez persze nagyobb generátorra is szükség van, ami a világításon kívül a benzinbefecskendezést és a gyújtást táplálja, miközben töltenie kell a „telepet” is. 

Motorok_Suzuki_RMX450Z_1.jpg

A lámpaforma következetesen hasonló a Suzuki utcai modelljeihez
A műanyag blokkvédő teljes védelmet nyújt a sziklás terepen a váz és blokk kritikus alsó részének. A kipufogórendszer gyárilag ugyan fojtott, de kisebb barkácsolás után már a 46 lóerőt is élvezhetjük. Berugókar is található a motoron a kellemetlen akkulemerülés esetére. A váltó áttételeit megváltoztatták az enduro szokások szerint, így az egyes fokozat rövidebb, a többi áttétel pedig hosszabb lett, mint a krossz verzión. 
 
Hűtőkapacitását megnövelték, emellett kiegyenlítőtartályt kapott és a betöltőnyílás is könnyebben hozzáférhető. Mindez elakadásnál lehet hasznos, hiszen a túlhevült motor csak a tartályba engedi a gőzt, ahonnan a visszahűlést követően ismét a hűtőbe áramolhat vissza a folyadék. A hullámos féktárcsa könnyebb öntisztuló képességet biztosít
A rugóstagok is megegyeznek a krossz változatéval, a nagyobb súly miatt viszont nem kapott erősebb rugókat csak átszelepelt csillapítást, ami puhább kezdet után progresszívebben véd a teljes összerugózástól. 

Motorok_Suzuki_RMX450Z_7.jpg

A „masszív és kompakt” műszerfal sport módban csak a legfontosabb adatokat közli, mint például megtett kilométer, idő, sebesség. Normál módban a napi kilométer, töltésvisszajelző és óra kijelzésével egészül ki a műszer. A kilométerórát gumiméretenként hangolhatjuk, hogy a pontos értéket közölje velünk. Külön sárga fény figyelmeztet az alacsony üzemanyagszintre, ami a 6,2 literes üzemanyagtartály mellett jól jöhet. 
 
Üléspozíciója, tankja megegyezik a krossz testvérével, ami az „akcióhelyzet”-hez közeli tartást segíti, hiszen nem csak a krosszpályán kell jól tudni helyezkedni a motoron, hanem az erdőben vagy az utcákon is. 
 
Designja dinamikusságot sugároz a Z versenylogó jegyében. Az első lámpatest áramvonalas, míg a hátsó LED izzósor szinte beleolvad a sárvédőbe. Fontos megemlíteni a felverődő víztől védett légszűrőházat, mely egy mozdulattal nyitható, így a betét könnyen cserélhető. 
 

Fékei teljesen megegyeznek az RMZ fékeivel, említésre való eltérés még a hátsó kerék átmérőjében van, mert régi hagyomány szerint 18’-os kerekekkel építik az enduromotorokat. Súlya a gyár szerint 123,5 kg, feltöltve folyadékokkal. 

Motorok_Suzuki_RMX450Z_2.JPG

A hátsó kerék átmérője követi az endurós hagyományokat, 18 colos, a lengővilla krosszkompatibilis
Személy szerint nagyon vártam, hogy testközelből találkozzam az új jövevénnyel. Sokat lehetett olvasni róla, hogy milyen lesz, de senki nem tesztelte erre alkalmas körülmények között. Az időjárás kegyeibe fogadott, így Monorra indultunk. A híres krosszpálya még karrierem kezdetéről is hordoz emlékeket. Itt versenyzett az elmúlt 50 év minden bajnoka, számos csapatbajnoki összecsapás helyszíne, és otthont ad a krossz Országos Bajnokság kezdő futamának is. Talaja főleg homok, ezért a nagy hó elolvadása után is járható maradt. Ugyan sok erdő és emelkedő nincs rajta, de ezenkívül minden adott egy jó motorozáshoz: a freestyle rámpától a vizes gödörig találtunk mindent, ami kellhet. 
 
Először a homokos dűlőutakon mentem, ahol a lóerőket illik érezni, majd nekivágtam a krosszpályának. Első benyomásom – hogy egy önindítós krosszmotoron ülök – csak a gyors egyenesben kezdett változni, ahol szinte elengedett kormánnyal tudtam menni. Sajnos az alacsonyabb kompresszió-viszonya miatt érezhetően erőtlenebb, mint egy krossz, de a közepes fordulatszám-tartományig ez egyáltalán nem észrevehető. Sajnos, mint a többi befecskendezős motor, ez is érzékenyebb az üzemanyag minőségére. Jobb és drágább benzinnel érezhetően jobban muzsikál magas fordulaton. Első féke nagy tempóról történő megállásnál érzésem szerint kissé gyenge, de homokos krosszpályán nem érezni mindezt. Az ugratókat is jól viselte a motor, bár az én súlyommal nem volt nehéz összekoppantani kétméteres magasságból landolva sem. Ennek ellenére a mély hullámokon is jól lehetett közlekedni vele. 
Motorok_Suzuki_RMX450Z.JPG
Az RMZ-ből átvett blokk a nagyobb lendtömegnek és a módosított vezérléssel alacsony fordulaton könnyebb kezelhetőséget szavatol
A fordulékonyságával nem volt probléma, de én jobban szeretem, ha a motor egyenesen akar menni, mintha mindig kanyarodna. Kicsit talán a forduló bevezető részén előrébb kellett helyezkedni, és máris fordul, ahogy kell! A gyári beállításokon nem is változtattunk, de a rugóerőt ajánlom egy kicsit keményebbre állítani, ha a pilóta 90 kiló fölött nyom, mert a puha rugó gyors tempónál inkább kemény érzetet produkál. Köszönhető ez annak, hogy ilyenkor nem az optimális berugózottsági szinten csillapít a gátló, hanem a bekoppanáshoz közeli, keményebb tartományban.  
 
A műszerfalat menet közben – a földön – nem használtam, mert csak a levegőben mertem levenni a szemem a horizontról. Viszont a leghosszabb ugrón meglepődtem a kereken 100 km/h-s tempót látva négy méter magasan… 
 
Bár nem krossz motor, egész jókat lehet vele ugratni. A rugóstagok 90 kg-os vezetővel azért összeülne
 
Összegzés:

A Suzuki RMX450Z méltó folytatása a sikeres DRZ szériának, és reméljük, hamarosan vizsgáztatható, „szupermotósítható” változatokkal is találkozhatunk. A motor váza már bizonyított az amerikai bajnokságban, most a piacé lesz a következő döntés és az értékelés. 

forrás: http://www.motorrevu.hu/motorteszt/suzuki-rmx450z-a-dr-z-siker-folytatasa

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak  gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft 79.900 Ft

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft 79.900 Ft

Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő

Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft

CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér

CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft

Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral

Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft

Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft

Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak

Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft

Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak

Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral  (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft 79.900 Ft

Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 79.900 Ft

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft

Stylmartin Diablo motoros csizma

Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft

Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 65.900 Ft

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft 79.900 Ft

Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel

Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft

Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak

Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft

Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 69.900 Ft

Premier Xtrail MOY BM felnyitható crossover, dual-Sport bukósisak napszemüveggel

Premier Xtrail MOY BM felnyitható crossover, dual-Sport bukósisak napszemüveggel
94.900 Ft 69.900 Ft

T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák

T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft

Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)

Stylmartin Continental  motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft

Stylmartin Jack café racer motoros cipő

Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft

Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak

Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
114.900 Ft 94.900 Ft

Premier Hyper carbon zárt bukósisak

Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft

Premier Rocker OR19 BM nyitott bukósisak

Premier Rocker OR19 BM nyitott bukósisak
59.900 Ft 39.990 Ft