Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Hírek / Limitált szériával ünnepel a Moto Guzzi Nevada

A Nevada igazi kuriózumnak számít manapság, hiszen ennyire öreg típust, de főleg softchoppert nemigen találunk egy gyártó kínálatában sem. A Nevada azonban kitartó, és a mai napig egészen jól fogy, ami talán barátságosnak mondható árának köszönhető.

4590_Moto_Guzzi_Nevada_Anniversario_2_n2.jpg

Az 1990-ben bemutatkozott motort ugyanaz a V2-es blokk hajtja, mint húsz évvel ezelőtt, ez idő alatt egyetlen lóerővel sem gazdagodott, igaz, erre ebben a kategóriában nem is nagyon volt szükség. A klasszikus vonalvezetésű motor Anniversario szériája egyedi fényezést és kényelmesebb ülést kapott, de a mérnökök finoman átrajzoltak néhány jól látható helyen lévő alkatrészt is. A 744 köbcentis, alacsony fordulatot kedvelő blokk továbbra is 48 lóerőt és 55 Nm-t teljesít, amely bőven elegendő a nyugodt motorozáshoz. Bár a konkurensekhez képest ez nagyon kevés, a koros blokk legalább takarékos, hiszen átlagos használat mellett öt liter alatt fogyaszt. A futómű elöl 40 mm-es Marzocchi villából áll, amelynek rugóútja 130 mm, míg hátul 118 mm-es úttal rendelkező rugóstagot találunk. A fékhatásról elöl 320, hátul 240 mm-es tárcsák gondoskodnak. A felnik elöl 18, hátul 17 collosak.

Akinek kedve támadt a Nevada limitált szériájához, Nyugat-Európában már 7960 euróért beszerezhet egyet.

forrás: http://www.a5.hu/cikkek/72/40950.shtml

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak  gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér

Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft

Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő

Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft

CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér

CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft

Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral

Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft

Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft

Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak

Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft

Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak

Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral  (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft

Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft

Stylmartin Diablo motoros csizma

Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft

Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft

Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel

Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft

Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak

Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft

Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak

Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft

Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér

Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft

T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák

T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft

Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)

Stylmartin Continental  motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft

Stylmartin Jack café racer motoros cipő

Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft

Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft

Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak

Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft

Premier Hyper carbon zárt bukósisak

Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft