Nincsenek radikális változtatások, eget rengető műszaki újítások a zöldek off-road palettáján, de a 250-es és a 450-es masina is jobb lett. A Kawasaki 2009-ben teljesen átdolgozott KX450F-et dobott piacra, többek között befecskendezésssel és jelentősen módosított vázzal látták el, így érthető, hogy a 2010-es verzió kevesebb újdonsággal lepi meg a vásárlókat. Persze fúrtak-faragtak, amit csak lehetett, hogy még jobbá tegyék a masinát, a finomítások alapját a gyári versenyzőktől kapott visszajelzések adták. A 2010-es blokk a Kawa állítása szerint sok tekintetben megegyezik Ryan Villopoto versenymotorjának erőforrásával. Újdonság az úgynevezett bridged-box dugattyú, amely a sajtóanyag szerint először jelenik meg szériamotoron. A spéci dugó a rövidebb szoknyának köszönhetően könnyebb elődjénél, magas fordulaton növeli a teljesítményt, és a hírek szerint tartósabb is a korábbinál.
A Kawa mérnökei módosították a szívóoldali szelepvezérlést, és persze az elektronikus agy, az ECU beállításaival is babráltak egy keveset. A kuplung a finomhangolásnak köszönhetően jobban adagolható lett. A Denso radiátor egy cseppet megnőtt: széltében 7,6 mm-rel, magasságában 10 mm-rel lett nagyobb. A váz és a felfüggesztés alkatrészein végzett változtatások könnyebb kezelhetőséget eredményeznek, így a KX450F-fel a tervezők reményei szerint még egyszerűbb lesz gyorsan menni. Az első Kayaba teleszkópokba és a hátsó gátlóba is más állandójú rugó került, illetve módosították a csillapítást. A központi rugóstagnál a himbarendszeren is változtattak.
A negyedliteres testvér, a KX250F a várakozásokkal ellentétben nem kapott befecskendezőt. A változtatások hasonlóak, mint a 450-esnél: bridged-box dugattyú, nagyobb hűtő, átdolgozott váz és futómű – igaz, Kayaba helyett itt Showa motyó dolgozik. Elölre új, kétkamrás, titánbevonattal ellátott teleszkópok kerültek, hátul új rugóstag és szintén új Uni-Trak himbarendszer található. A Kawasaki off-road kínálatával kapcsolatos hír az is, hogy a KX65 és KX85 gyermekmodellek, a KLX450R enduró és a KFX450R quad felfrissült stílussal, új színekkel és grafikákkal jelenik meg 2010-ben.
forrás: www.tesztmotor.hu