Túráimat egyszerre jellemzik a tervszerű és az ad hoc lépések. Hallstattba épp ez utóbbi – vagyis egész pontosan egy kiadós délutáni eső – vezetett a hosszúra nyúlt ausztriai körút végén. Be kell vallanom, egészen eddig semmit sem tudtam a Salzburgtól nem messze fekvő barokk kisvárosról.

Az első élmény inkább a testnek szólt, mint a léleknek. Már alkonyodott, amikor a közel egy kilométeres alagúton át begurultunk a Hallstatti-tó partjára épült kis faluba. Sikeresen találtunk egy Jugend Herberge névre hallgató, meglehetősen olcsó árfekvésű Youth Hostelt, ahol megszabadulhattunk átnedvesedett motoros gönceinktől. A rövid felmelegedési procedúra után már a felfedezési vágy hajtott. Elég volt az ablakon kinézni, hogy tudjam, ismét jó helyre sodort a sors, a kerítés mögötti réten szarvasok legelésztek a felszálló pára puha takarásában. Már érkezéskor szabadjára engedtem gyűjtögető énemet, és a recepció melletti állványról módszeresen takarítottam be a hely látványosságait hirdető szóróanyagokat. Kezemben sörrel – és szarvasos háttérrel –, egyre fokozódó izgalommal hajtogattam szét a prospektusokat. Micsoda jó hely ez! Arcomon már-már bárgyú mosollyal fészkeltem be magam az emeletes ágy alsó szintjére, azzal a tudattal, hogy másnap mi mindent láthatok majd.
 
A tóra reggel rátelepedő felhőnek délelőttre már nyoma sincs. A víztükörről visszaverődő fények misztikus hangulata azonnal átragad rám. Itt vagyok a városban, ahol a világ legrégebbi sóbányája működik (7000 éve hordják innen a fehér aranyat), ahol 12 000 éve is éltek emberek, akiknek élete folyamatos küzdelem volt a ténylegesen talpalatnyi helyért.
 

Hasznos információk Földrajz: Hallstatt Salzkammergut déli részén fekszik, 508 méterrel a tengerszint felett A Salzberg meredek hegyoldala és a tópart közötti Mühlbach-hegyfokra épült. Az Alpok két–háromezer méteres hegyei, közelebbről a Dachstein tömbjébe ékelődött. A hegyvidéki terület barlangokban rendkívül gazdag, ez utóbbiak közül említésre méltó az Ausztria legszebb barlangjaként számon tartott Dachsteini-jégbarlang (Dachstein-Reiseneishöhle), valamint a közel 50 kilométeres Dachsteini-mamutbarlang (Dachstein-Mammuthöhle). GPS-koordináták: N47°33'0'', E13°39'0'' Távolság: Budapesttől 530 km, Salzburgtól 80 km Útvonal Budapestről: Budapest (M1)–Hegyeshalom (A4)–Bécs (A1 Salzburg irányába)–Steyrermühl–(144-es út Gmunden felé)–Altmünster–(145-ös út Bad Ischlt érintve)–Stambach (jobbra a 166-os úton)–Steeg (balra)–Hallstatt. Látnivalók: Főtér, Csontház, Történelmi múzeum, Mária mennybemenetele katolikus plébániatemplom, Sóhivatal, Rudolf-torony (bányakapitányi hivatal), Sóbánya, Man in Saltz Szállás: A picinyke város bővelkedik szálláshelyekben a legkülönfélébb árkategóriában. Az ifjúsági szálló 20 euró alatti ára mellett az igényesebbek akár az óváros főterén is találnak hangulatos szobát személyenként 36–39 euróért. A legromantikusabb talán a XVII. századi sörfőzdéből kialakított fogadó, a tóra néző kétágyas szoba reggelivel 90 euró. Étkezés: Az osztrák konyha főleg a húsevőknek kedvez. A környék adottságai révén Hallstattban különösen a vad- és halspecialitásokat érdemes megkóstolni. Egy kiadós ebédet – a helyben főzött osztrák sörrel – 20–25 euró között mérnek. Belépőjegyek: Bányabelépő felnőttnek: 16 euró Bányabelépő siklóval együtt: 22 euró

A sziklafal lábánál egymásra épült házak csokorszerűen veszik körbe a picike, de annál hangulatosabb főteret. Az alapzajt és a giccsesbe hajló látványt Hallstatt saját vízesése szolgáltatja. Piacnap van. Az árusok portékái között akad mindenféle régi lim-lom, bőrnadrág, antik óra, cipő, könyv, hanglemez. A járműforgalom minimális, a főutcát leszámítva nehéz is lenne itt bármivel közlekedni. A távolságok egyébként sem nagyok, gyalogszerrel félóra alatt kényelmesen eljuthatunk Hallstatt egyik végéből a másikba. A főtér széle egyben a kristálytiszta tó partja, amelyet fából épült csónakházak és békésen ringatózó csónakok varázsolnak romantikussá. Na meg az egészet övező, két–háromezer méter magas hegycsúcsok.
 
A színes középkori építményeket az Ausztriában kötelező muskátlikolóniák mellett a házak falához ültetett és a falon felfuttatott gyümölcsfák teszik mesebelivé. Ahogy haladunk felfelé, az épületek falai egyre szűkebb helyet hagynak a bámészkodóknak, végül helyenként az alig méteres távot be is fedik, így zárt folyosóról nyílik a lakások ajtaja. A lépcsők a város legjelentősebb nevezetességéhez, a katolikus plébániatemplomhoz vezetnek. A román stílusú alapokat még 1181-ben lerakták, a masszív torony is a XII. századból való. A merészen a sziklafal fölé épített, végeredményben gótikus templom az 1500-as évek óta változatlanul várja a híveket. Akit érdekel az ilyesmi, az különösen szép szárnyas oltárt talál odabenn 1515-ből, akit hidegen hagynak a templombelsők, az gyönyörködjön innen a kilátásban.
 
A templom melletti teraszosan kialakított sziklás terület Hallstatt halottainak átmeneti nyughelye. Mivel a kis temető lehetőségei igen hamar beteltek – és akkoriban tiltott dolog volt a hamvasztás is –, az itt élők nem tehettek mást, kinyitották a régi (10–15 éves) sírokat, és kiemelték belőlük a koponyákat, néha egyéb csontok kíséretében. A koponyákat megtisztították, és heteken keresztül napfényen és holdfényen süttették, míg azok kifehéredtek, akár az elefántcsont. A fejeket nézve kissé morbid – mégis megmosolyogtató gondolat futott át a fejemen. Elképzeltem a túlélő rokonságot, ahogy hideg téli estéken a tűz mellett üldögélve virágkoszorút fest, vagy épp gót betűket vés a néhai csontfehér homlokára. A templom melletti sziklafalba vájt Csontházban (Beinhaus) több mint 1200 koponyát halmoztak így fel. A koponyadomb valójában nagyon rendezett, talán a családi kötelék tartja egyben? A feliratokból mindenesetre arra következtethetünk, hogy férj és feleség, no meg a család különböző generációi egymás mellett pihennek. A tradíció az 1720-as években kezdődött, míg az utolsó koponya 1995-ben került a Csontházba. (Az asszony 1983-ban hunyt el, és ez volt az utolsó kívánsága, hogy a Csontházban nyugodjanak földi maradványai.)
 
Az érdekes hallstatti halottak sora ezzel még korántsem ért véget. A városkában található régészeti múzeum bepillantást nyújt a világ legöregebb sóbányászainak életébe – és halálába. Itt a só a kulcsszó. Hallstatt neve is annyit tesz ősi kelta nyelven, hogy a só helye. A megtalált sóbányászathoz kapcsolódó eszközök alapján a történészek úgy gondolják, hogy 7000 éve folyik itt az értékes kristály kitermelése. Az 1824-ben felfedezett kora vaskori (i. e. 700–600) temető több mint ezer sírját tárták fel a régészek, melyek tartalma a helyiek jólétéről tanúskodik, a sóbányászatból akkoriban igen jól meg lehetett élni, nem csak a bányászok és a kereskedők, de királyok és fejedelmek is innen alapozták meg vagyonukat. Tévedés azt hinni, hogy az ételek ízesítése miatt volt ilyen becses a kősó, fontos cserekereskedelmi cikknek számított, mert akkoriban ez volt az egyetlen tartósítószer. (Azt már csak nagyon zárójelesen jegyzem meg, hogy a lelet további jelentősége, hogy ez az európai keltaság legfontosabb és legnagyobb emlékanyaga, valamint a régió egyúttal névadója a kora vaskori, i. e. 750–450 közötti hallstatti régészeti kultúrának is, amelynek emlékeivel magyar múzeumokban, pl. Tatabányán is találkozhatunk.)
A só a szerves maradványokat is hatékonyan tartósította, és máris itt egy újabb izgalmas halott: 1734-ben felfedeztek egy teljesen konzervált állapotú testet a sóban. Az illető szintén sóbányász lehetett, és időszámításunk előtt 300 évvel szenvedhetett fatális munkahelyi balesetet.
 

Hallstattban valahol minden a sóról szól, így jogos az idelátogatók igénye, hogy sóbányát akarnak látni. A 7000 éve működő lelőhely – ez a világ legrégebbi ismert sóbányája – Mária Terézia korabeli tárnarendszerét alakították látogatható múzeummá. A bánya bejáratához gyalogtúrával lehet feljutni egy ősrégi úton, amelyet több ezer éven át a sóbányászok használtak. Ezt idő hiányában siklózással meggyorsítottuk. Ha ettől mégis eltekintenénk, akkor egy csodás vízesés a jutalmunk, és helyenként olyan panoráma, ahonnan hihetetlen formában fotózhatjuk le az alattunk fekvő várost. A bánya bejáratánál kezdődik a kaland. A látogatásnak kellő komolyságot ad, hogy mindenkit felszerelnek védőruházattal (ez egy kezeslábas meg egy védősisak). Mindez igazi jelentőséget a kb. 100 méter hosszú csúszdán kap, amelynek végén sebességméréssel kombinált célfotó készül a delikvensekről. A jobbak akár 50 km/h-s tempót is elérhetnek. A vad száguldás fura ellentéteként egy mozdulatlan tükrű tó vár ránk a bánya mélyén.

A napfényre kijutva – mielőtt hazafelé indulnánk – még egy pillantást vetünk Hallstattra. Erre a romantikus világra, ahol békében él az ember hegyekkel, völgyekkel, a tóval és a halottaival.

forrás: http://www.motorrevu.hu/beszamolo/tura_ausztria_hallstatt_csonthaz_es_soember