Elkoptatott, lejáratott, régen kiürült szavakkal üzenni másoknak, sokszor reménytelennek tűnő vállalkozás. Mi azonban, akik e cikksorozatot írjuk nem kerülhettük meg azt a témát, amelyről az alábbiakban lesz szó, és amelyről már egy korábbi lapszámban is olvashattak, még ha tudjuk is: a világot megváltani nem fogjuk, lehet, hogy csak apró lelkiismeret-furdalás lesz a válasz, vagy csak egy türelmetlen lapozás. Az összetartozás tudata, a segítségvállalás nem kifejezetten közlekedési probléma, de ott különös jelentőségre tesz szert.

Egyik kedvenc magyar íróm novellájának története egy kiskutya körül bonyolódik. Dido, egy újlipótvárosi tacskó a történet során jelképpé válik. A szolidaritás jelképévé. Gazdája törzsvevő egy pozsonyi úti baromfiboltban.

A hölgy nem kötötte ki a kedvencét egy alkalommal, hanem „mondta a kutyának, hogy várja meg őt a bolt előtt. Lassú a kutya, kicsi, öreg, szófogadó, ebben a korban már sem ereje, sem kedve, sem lelkesedése, sem ostobasága nincsen ellenkezni ebnek. De hát a szegély kiskutya nagyothall nagyon. Miközben gazdája a pultnál állt a sorban, óvatlanul betotyogott a boltba. Ekkor a baromfis megragadta a kutyát, fölkapta, a feje fölé emelte, és a nyitott ajtón teljes erejéből kihajította az utcára. Az eljárás a bolt dolgozóinak teljes egyetértésével történt. A kutya kórházban van. Még él. Élnie kell. De a baromfis bolt is él. Annak pedig nem szabad élnie. Ennek a boltnak nincs többé helye a Pozsonyi úton. (….) A Pozsonyi út lett megsértve, megalázva, arcul köpve a boltban. (…) Dido gazdáját nem csupán a Pozsonyi úton ismerik, hanem mindenütt, ahol még ezen a szomorú magányos nyelven ember beszél, mindenki, aki csak pár éve iskolába tévedt e tájon, ismeri a hölgy arcát, nevét, tudja, hogy a hölgy számára a Pozsonyi út búvó otthoni táj….Nem élünk oly korban – abba a boltba Pozsonyi úti, pesti, magyar a lábát be nem teheti többé. ”

Nem hiszek hirtelen jött szorongások megváltó erejében, csak olyan elvi alapú megnyilvánulásokban, mint ez itt fent. A vállrándítások korát éljük, ahol kevés az egymás melletti kiállás, az érdek nélküli segítő szándék. Ami vagy ösztönösen merül fel bennünk, vagy sehogy. Az összetartozást könnyebb megérteni, ha valaki átélte már a kiszolgáltatottságot. És melyikünk ne ízlelte volna már meg? De talán mégsem ez a lényeg. Hanem az, hogy a készség belülről fakadjon, és ne várjon soha másoktól megerősítést.

A közlekedésben van egy sokak által elfelejtett szabály. Ennek illusztrálását szolgálja az alábbi eset bemutatása.

Egy személygépkocsi vezetője az egy-egy forgalmi sávból álló utcában közlekedik, egy kereszteződés irányába, egy személygépkocsival, nappali, természetes fényviszonyok között, gyenge forgalom mellett. A személygépkocsi által megközelített útkereszteződésben egy "Elsőbbségadás kötelező!" közúti jelzőtábla biztosít elsőbbséget a keresztező utcában közlekedő járműveknek a személygépkocsi vezetőjével szemben. A vezető az útkereszteződésben egyenesen kíván továbbhaladni.

Ugyanebben az időben egy motorkerékpáros az irányonként egy-egy forgalmi sávból álló keresztező utcában közlekedik, a személygépkocsi haladási irányából nézve jobbról balra, elsőbbségi helyzetben, és a kereszteződésben egyenesen kíván továbbhaladni. A motorkerékpáron a vezető mögött egy fiatal lány utazik. A motorkerékpárral szemben – a keresztező utcában – egy hölgy közlekedik egy tehergépkocsival.

A személygépkocsi vezetője figyelmetlenségből úgy közelíti meg az útkereszteződés területét, hogy a behaladása előtt nem győződik meg az elsőbbségadási kötelezettség szempontjából releváns körülményekről, ezért a kereszteződésbe való behaladásával fékezésre kényszeríti a tehergépkocsi sofőrjét, és vészfékezésre a motorost. A motoros - annak érdekében, hogy a személygépkocsival való ütközést elkerülje, - a vészfékezés mellett hirtelen jobbra kormányzásba kezd, és ennek következtében felhalad az úttesttől jobbra elhelyezkedő befüvesített területre, és előbb egy vezetéktartó oszlopnak ütközik neki, majd az útkereszteződésben elhelyezkedő ház kerítésének csapódik. A motoros és utasa többszörös töréseket szenvednek, mindketten eszméletlenül fekszenek a ház udvarán, miközben a tehergépkocsi vezetője döbbenten látja, hogy – bár a személygépkocsi vezetőjének észlelnie kellett a balesetet, - az anélkül hajt tovább, hogy megállna és meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e. Csak a tehergépkocsi vezetőjének lélekjelenlétén múlik, hogy miután látja: több arra járó személygépkocsi vezetője megáll, és a motoroshoz, valamint utasához rohan, ő a gázba tapos, és üldözni kezdi a balesetet okozó személygépkocsi vezetőjét. Az üldöző azonban kihasználva helyismeretét, és járművének jobb műszaki paramétereit, eltűnik a kissé leharcolt tehergépkocsival őt üldöző hölgy elől, aki azonban addigra megjegyzi az okozó jármű rendszámát, így amikor visszatér a baleset helyszínére, az addigra értesített rendőröknek módja van azonnal a vétkes nyomába eredni. Amikor a rendőrök gyors nyomkutatás után megtalálják a személygépkocsi vezetőjét és utasait (!), azok éppen egy étteremből tartanak kifelé, és a gond legkisebb felhője sem látszik rajtuk…. Eközben valahol egy budapesti kórházban két ember fekszik összetörve, öntudatlanul és a műtőben maszkkal fedett arcok hajlanak föléjük.

Kérem ne higgyék, hogy a valós alapokon nyugvó történet kivételesnek számít.  Ha Budapest utcái beszélni tudnának, ehhez hasonló döbbenetes történetek sorát mesélhetnék el. A cinizmus, az érdektelenség mindennapjaink részévé vált.

Magához a sztorihoz nincs mit hozzátenni, vagy azon bármit is megmagyarázni. Sokkal fontosabb azoknak a KRESZ szabályoknak a köre, amelyek egy része talán kevésbé magától értetődő azoknál, amelyeket ebben az ügyben a személygépkocsi vezetője megsértett.  Lássuk ezeket!

A balesettel érintett jármű vezetője a KRESZ szerint köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a baleset halált vagy személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről; a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni. (Hogy ennek a rendelkezésnek adott esetben mekkora jelentősége van, azzal majd egy önálló cikkben foglalkozunk) Ha a rendőrhatóság értesítése az előbbi rendelkezés értelmében nem kötelező, de valamelyik érdekelt a baleset miatt rendőri intézkedést kíván, és a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíti, a balesettel érintett járművek vezetőinek a rendőri intézkedést meg kell várniuk.

A rendőrhatóság értesítése, illetve rendőri intézkedés hiányában az érdekeltek kötelesek személyazonosságukat és a kötelező felelősségbiztosításuk fennállását hitelt érdemlően igazolni. Aki futkosott már biztosítóhoz és rendőrségre egy azonosíthatatlan jármű vezetője miatti kár rendezése érdekében, az tudja, hogy ennek a szabálynak mekkora jelentősége van.

Ha a baleset folytán megrongálódott jármű vezetője nincs jelen, (pld. parkoló autónak ütközés) a károkozó köteles személyi adatait és biztosítója nevét erre alkalmas módon a helyszínen hátrahagyni, és az esetet a felelősségbiztosítási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a biztosítónak bejelenteni. Ez a szabály tipikusan olyan esetekre van „kitalálva” amelyekben csak anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem volt.

Ha a baleset helyszínén bármely okból rendőri intézkedés válik szükségessé, a rendőri intézkedés megtörténtéig a vezetőnek szeszes italt fogyasztania tilos. (!)

A Btk. szerint pedig: Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. A büntetés bűntett miatt három évig, a 2. mondatban foglaltak esetén pedig öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles (pld. orvos, ápoló, stb.).

Miközben ezeket a sorokat írom, egy internetes oldalra bukkanok, ahol hihetetlen nyersességgel fogalmazódik meg a motorosokkal szembeni ellenérzés, és egyik-másik hozzászóló szinte élvezkedve fejti ki véleményét arról, hogy mit tenne / nem tenne ha mondjuk az Andrássy úton elesni látna egy korábban 150-nel tépő motorost. „Nem bántanám, - mondja egyikük - meg semmi, odamennék hozzá, remélhetőleg addigra már dőlne belőle a vér, hangosan felnevetnék, megtapsolnám és tovább ballagnék.”

Vajon mit érnek ilyen közegben elvek és szavak?

forrás: http://www.motorrevu.hu/beszamolo/baleset_megeloz_cserben_hagy_felelosseg_vallal