Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Tesztek / Kawasaki ZX-10R - A zöld erő

Eddig az volt a szokás, hogy a motorgyártók kétévente megújították szupersportmodelljeiket. Nagyjából mindig ugyanaz volt a recept, vagyis csökkentették a tömeget és fokozták a teljesítményt. Az 1000 köbcentis géposztályban azonban már évek óta nem változik a két fő sarokszám, a tömeg vonatkozásában kicsivel több, mint 200 kilogramm, a teljesítmény tekintetében pedig kb. 180 lóerő a mérvadó érték. 

Motorok_Kawasaki_ZX_10R_2010_10.jpg

Nemcsak a haladás megrögzött ellenzőiben és a lassú haladás híveiben merül fel a kérdés az ezresek kiváló menetteljesítményei láttán: vajon van-e értelme a teljesítmény-súly további tökéletesítésének a) egyáltalán, b) a közúti használat sajátosságainak figyelembevételével?

Minden bizonnyal a Kawasaki illetékesei is foglalkoztak a kérdéssel, ugyanis csak alaposabb vizsgálódás eredményeként lehet rájönni, miben különbözik a 2010-es modellévi ZX-10R az elődjétől. Tény, hogy megújult az idom, de még így is annyira hasonlít a korábbira, hogy könnyű összetéveszteni vele. Ugyanez mondható el a kipufogódobról. Alakja és térfogata azonos, csupán a nyílása és a felülete szemléltet eltérést a korábbiakhoz képest. Az említett dolgok miatt egyáltalán nem meglepő, hogy igencsak szerény a legfrissebb kiadás újdonságértéke.

Motorok_Kawasaki_ZX_10R_2010_6.jpg

A teljesítmény- és a nyomatékgörbe is kísértetiesen egyezik az eddigiekkel. Következésképp a mostani változat is igen visszafogott kis fordulaton, de amint 6000-nél a zöld tartományba ér a fordulatszámmérő mutatója, bőven bepótolja a kezdeti mulasztást. Ez a fajta sajátos motor-karakterisztika fokozott összpontosítást igényel az olyan kicsi és szűk hegyi utakon, mint amilyenek a teszt helyszínéül is szolgáltak, ugyanakkor tökéletes összhangban áll a Kawasaki márka lényegével. A zöldek mindig egy kicsit gonoszak akarnak lenni, és semmi kétség afelől, hogy a 10-es is az.

Motorok_Kawasaki_ZX_10R_2010_4.jpg

Sportos üléspozíciójának köszönhetően kellőképpen érezni az első kerék visszajelzéseit. A bemelegedett fék egyértelmű nyomásponttal rendelkezik, kis kézerővel működtethető, továbbá jól adagolható és igen hatásos. Ugyancsak dicséret illeti a futóművet, mert villámgyorsan lehet korrigálni vele az irányt. Dél-Franciaországban, a teszt útvonalán többször is szükség volt erre az úttestet tarkító jégfoltok miatt.

forrás: http://www.motorrevu.hu/motorteszt/kawasaki-zx-10r-a-tizedik-tizes

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
19.990 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm
4.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 89.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 49.900 Ft

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak
69.990 Ft

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak
79.990 Ft 69.990 Ft

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak
139.900 Ft

Helmo Fuoriporta gyöngyhéz fehér nyitott bukósisak

Helmo Fuoriporta gyöngyhéz fehér nyitott bukósisak
34.900 Ft

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

Motobatt mini akku töltő 12V 1A

Motobatt mini akku töltő 12V 1A
9.900 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 49.990 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág
49.900 Ft 44.900 Ft

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete
59.900 Ft 49.900 Ft

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)
269.900 Ft 215.900 Ft

Belstaff Sulby Straight fekete motoros dzseki

Belstaff Sulby Straight  fekete motoros dzseki
249.900 Ft 159.900 Ft

Stylmartin Grid motoros, robogós cipő

Stylmartin Grid motoros, robogós cipő
59.900 Ft 44.900 Ft