Paolo Campinoti: „Miután Mika Kallio sérüléseire hivatkozva visszalépett az utolsó két megmérettetéstől mindenképpen egy tapasztalt versenyzőt szerettünk volna igazolni, hiszen egy ilyen motoros hasznos információkhoz juttathat minket, melyek minden valószínűség szerint jól jönnek majd a következő évad kezdete előtt. A Ducati vezetőségével folytatott megbeszélések után a választásunk Carlos Checára esett, akinek a Portugál Nagydíj szabadedzésén kell minél több tapasztalatot szereznie. Tudjuk, hogy ő is a világ leggyorsabb motorosai közé tartozik, és az idei esztendőben visszanyerte a motivációját is, ezért mindannyian megbízunk benne, és mindkét versenyen remek eredményeket várunk tőle.”
márkák
projektek
eladó motorok
partnereink
Közösség
Újdonságok, érdekességek / Checa: Élvezni akarom a versenyzést
Hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy Carlos Checa veszi át a Pramac Ducatitól nemrég eligazoló Mika Kallio helyét, aki vállsérüléseire hivatkozva szerződése lejárta előtt intett búcsút a vörösök második számú alakulatának. A finn motoros távozását követően Paolo Campinoti mindenképpen egy tapasztalt versenyzőt szeretett volna istállójához édesgetni, így választása csak a szériamotorosok világbajnokságán remeklő Carlosra eshetett, aki idén (Ducatija segítségével) megszerezte a sorozat bronzérmét, 1993 és 2007 között pedig több mint kétszáz világbajnoki megmérettetésen vett részt a százhuszonötösök, a kettőszázötvenesek, valamint a királyok mezőnyében. A harmincnyolc esztendős klasszis érkezésére egyébként több jel is mutatott már, főszereplőnk ugyanis két héttel ezelőtt Olaszországban körözgetett a bolognaiak versenygépével, melynek segítségével Portugáliában ismét felveheti a versenyt földünk leggyorsabb aszfaltbetyárjaival. Checa legutóbb 2007-ben állt fel a nyolcszázasok éppen aktuális megmérettetésének rajtrácsára, így az első versenyhétvégén (sőt a másodikon, azaz utolsón is) csak a tapasztalatszerzést tűzte ki célként, miközben ki szeretné élvezni a motorozás nyújtotta élvezeteket, istállóját pedig hasznos információkhoz juttatná hatalmas tapasztalatának köszönhetően. A hetvenegyes rajtszámmal startoló Checa természetesen csak a portugáliai és a valenciai derbin bizonyíthat, jelenlegi szerződése ugyanis 2011-ben is a szériások között tartja.
Carlos Checa: „Ezt a lehetőséget elsősorban tapasztalatszerzésre szeretném használni, valamint élvezni akarom azt, amit csinálok, hiszen a gyorsasági motoros világbajnokság minden versenyző számára élmény, kihívás és megtiszteltetés. Az egyetlen célom tényleg a gyors alkalmazkodás lesz, mivel ezzel a géppel csak egy alkalommal körözgethettem, akkor azonban sikerült nagyjából megismernem annak legfontosabb elemeit. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, de a srácok már teljesítettek tizenhat megmérettetést, így ők tökéletesen ismerik a masinát, valamint az abroncsok viselkedését. Az előző három esztendőben hatalmas változásokon estek át a királykategóriás versenygépek, az erőforrások például sokkal erősebbek lettek, az abroncsok fényévekkel jobban tapadnak, az elektronika pedig óriási szerepet kapott. Boldog vagyok, hogy pályafutásom egyik legjobb szériamotoros szezonját követően visszatérhetek a nyolcszázasok mezőnyébe, ahol, bár nem tudom, hogy mennyire leszek versenyképes, de mindent meg fogok tenni a lehető legjobb eredmények eléréséért.”
Megosztás
kiemelt ajánlataink
18.990 Ft
|
Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft
54.900 Ft
|
Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft
37.990 Ft 29.900 Ft
|
CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft
19.900 Ft 15.900 Ft
|
Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft
Jet sisakhoz képest kiváló szélvédelem!
84.900 Ft
|
Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft
124.900 Ft 99.999 Ft
|
Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft
79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
28.900 Ft 19.990 Ft
|
Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft
Akciós termék! Kiváló ár érték arány! 74.900 Ft 44.900 Ft
|
Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft
89.900 Ft 75.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft
52.990 Ft 39.900 Ft
|
Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft
104.900 Ft 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft
új design! 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
55.900 Ft
|
Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft
25.900 Ft
|
T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft
116.900 Ft 99.999 Ft
|
Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft
69.900 Ft
|
Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft
174.900 Ft 129.900 Ft
|
Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft
94.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft
174.900 Ft 174.900 Ft
|
Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft