Két kör elteltével a san marinói már Talmácsi Gábor egykori csapattársa előtt száguldott, azaz egy elképesztően agresszív manőver során átvette a Japán Nagydíj „képzeletbeli” bronzérmét, melynek egykori tulajdonosa ezekben a pillanatokban Abrahammal vívott késhegyre menő viadalt. Talmácsi mindeközben visszacsúszott a huszonegyedik helyre, sőt csapattársa is megrekedt a tizenhatodik pozícióban, így a Speed Up emberei sajnos a futam után sem beszélhettek pozitív tapasztalatokról, ellenben újabb aszfaltcsíkkal bővíthették a „mumuspályák” listáját. A listát, melyen minden valószínűség szerint Yonny Hernandez is módosításokat végzett, a kolumbiai motoros ugyanis két körrel a leintés előtt csatlakozott a kiesők népes táborához, miközben Karel Abraham utolérte, sőt az utolsó métereken le is gyorsulta de Angelist, így megszerezte pályafutása első dobogós helyezését. A győzelmet természetesen Elias zsebelte, míg a második helyen a honfitársat bekísérő Simon végzett, a negyedikre csúszó de Angelist pedig Redding, Takahashi,Bradl valamint Lüthi követte. Gábort végül huszonegyedikként intették le, azaz a magyar versenyző idén először maradt bajnoki egységek nélkül, úgy, hogy befejezte éppen aktuális viadalát.
márkák
projektek
eladó motorok
partnereink
Közösség
Újdonságok, érdekességek / Elias verhetetlen volt, Talma huszonegyedik lett
Pár perccel a legkisebbek megmérettetésének leintését követően a hatszázsok is beizzították egységesített erőforrásaikat, azaz a pezsgőzés után elfoglalták pozíciójukat az ikerpályának nevezett létesítmény rajtrácsán. Az indulás pillanatát kisebb meglepetésre az edzéseken haloványabban teljesítő Toni Elias uralta, aki a negyedik helyről vágott az elsőről startoló Simon, valamint a hazai közönség boldogságáért versenyző Yuki Takahashi elé, miközben a másodikról induló Scott Redding visszaesett a negyedik helyre. A huszonnyolcadik kockáról rajtoló Talmácsi Gábor mindeközben huszonharmadikká vált, ezen a versenyen azonban a pontszerzés lehetett hazánk első világbajnokának célja. Húsz körrel a derbi vége előtt Julian Simon került az élre, királysága azonban pünkösdire sikeredett, Elias ugyanis pár másodperccel később visszaszerezte a legtöbbek által áhított pozíciót, mialatt a sérülten motorozó Fonsi Nieto közelebbi ismeretséget kötött a japán aszfaltcsík kavicságyával. Az idei esztendőt uraló spanyol motoros (Elias) előzését követően a leggyorsabb versenykört is magáévá tette, azaz megkezdte előnyének kiépítését, amit a zsinórban három ezüstérmet szerző honfitárs minden valószínűség szerint rossz néven vett, így Tonihoz hasonlóan nekilátott a pályacsúcsok felállításának.
Pár pillanattal később Gábor csapattársa, azaz Andrea Iannone került a figyelem középpontjába, az előző futam győztese azonban elveszítette uralmát méregzöld versenygépe felett, így a kilencedikről a tizenkilencedik helyre csúszott, közvetlenül istállótársa elé. Andrea hibája ellenére sem adta fel a lehető legjobb eredmény eléréséről szóló álmok üldözését, sőt pár minutum alatt három vetélytárson is átrágta magát, míg a mezőny első harmadában Toni Elias és Julian Simon ellépett a harmadik helyen tanyázó Takahashitól, akit Scott Redding, Alex de Angelis és a királykategóriához nemsokára csatlakozó Karel Abraham követett. Tizenegy körrel a verseny vége előtt Elias és Simon üldözőversenye egyre szorosabbá vált, sőt a százhuszonötösök tavalyi királya egyre több alkalommal bújt ki a Moto2-esek idei nagymenőjének szélárnyékából, miközben de Angelis a cseh Abraham kíséretében megérkezett a bronzérmet birtokló Takahasi nyomába, aki a verseny utolsó harmadában Reddinghez hasonlóan elveszítette a futam elején mutatott lendületet.
Megosztás
kiemelt ajánlataink
18.990 Ft
|
Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft
54.900 Ft
|
Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft
37.990 Ft 29.900 Ft
|
CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft
19.900 Ft 15.900 Ft
|
Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft
Jet sisakhoz képest kiváló szélvédelem!
84.900 Ft
|
Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft
124.900 Ft 99.999 Ft
|
Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft
79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
28.900 Ft 19.990 Ft
|
Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft
Akciós termék! Kiváló ár érték arány! 74.900 Ft 44.900 Ft
|
Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft
89.900 Ft 75.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft
52.990 Ft 39.900 Ft
|
Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft
104.900 Ft 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft
új design! 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
55.900 Ft
|
Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft
25.900 Ft
|
T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft
116.900 Ft 99.999 Ft
|
Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft
69.900 Ft
|
Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft
174.900 Ft 129.900 Ft
|
Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft
94.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft
174.900 Ft 174.900 Ft
|
Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft