A királyok második szabadedzésén már megjelentek a nap első sugarai, így Rossiék lassan, de biztosan az ideális íveket is „felrajzolták” az egyre szárazabbá váló betonkörre. Ezen az edzésen az újdonsült világbajnok, Jorge Lorenzo (1:48:522) látta meg elsőként a kockás lobogót, ami alatt Nicky Hayden (1:48:657) haladhatott át másodikként, Valentino Rossi (1:48:883) pedig harmadikként. A kilencszeres világbajnok szélárnyékába ezúttal a legnagyobb ellenfél, azaz a világbajnoki bronzra szintén jó eséllyel pályázó Casey Stoner (1:49:061) kapaszkodott, mégpedig az év újoncának, Ben Spiesnek (1:49:721) a kíséretében. A mezőnybe most visszatérő Dani Pedrosa (1:53:592) pénteken csak a tizenharmadik leggyorsabb kört tehette magáévá, igaz a kulcscsonttöréssel küzdő aszfaltbetyár ezúttal csak a pontszerzést vette célba. A Moto2-esek második gyakorlásán (magyar szempontból) örömteli történéseknek lehettünk szemtanúi, Talmácsi Gábor (1:50:916) ugyanis a mezőnyből elsőként szereltette fel versenygépére a száraz pályára való gumiabroncsokat, majd azok segítségével megnyerte a fent említett körözgetést Julian Simont (1:51:304) és Toni Eliast (1:51:359) megelőzve. Negyedikként a fantasztikusan teljesítő Sofuoglu (1:51:949) végzett, aki első megmérettetésén akár a győzelem megszerzéséért is harcba szállhat legnagyobb ellenfeleivel.
márkák
projektek
eladó motorok
partnereink
Közösség
Újdonságok, érdekességek / Eső, vihar és egy Talmácsi siker
Délelőtt elstartolt a Portugál Nagydíj első versenynapja, melyen a szokásoknak megfelelően nedves pályaviszonyok fogadták a száguldozni kívánókat. Először – ahogyan azt már megszokhattuk – a legkisebbek dugták ki orrukat a bokszutca melegéből, igaz a legtöbben csak egy – két kört tettek meg az egyre vizesebbé váló aszfaltcsíkon. A gyakorláson végül Bradley Smith (2:00:148) futotta meg a leggyorsabb kört, honfitársát, Danny Webbet (2:02:646) megelőzve. Harmadikként az egyre gyorsabbá váló Alberto Moncayo (2:04:577) zárt, miközben a pontverseny éllovasa, azaz Marc Marquez (2:05:948) csak az ötödik helyet szerezte meg, legnagyobb ellenfele, Nicolas Terol (2:08:083) pedig tízedikként finiselt. A körözgetés végén a szakadó eső, valamint az akkor megérkező vihar miatt üressé vált az estorili versenycsík, így a legnagyobbak első szabadedzésén csak egyetlen – egy motoros tudott (avagy akart) gyorskört futni, mégpedig a kettőszázötvenesek utolsó világbajnoka, azaz Hiroshi Aoyama, aki 2:21:217 alatt szaladt körbe a fent említett betonkörön. Az igazsághoz azonban a most visszatérő Carlos Checa köre is hozzátartozik, a kategória korelnöke ugyanis a neve mellé írtatott egy 37:47:795-ös időeredményt.
A korábban már említett viharfelhők idővel elvonultak a portugáliai létesítmény felől, a Moto2-esek első szabadedzése azonban még bőven vizes körülmények között került megrendezésre. A csekély létszámú mezőnyben (a nedves aszfalt miatt több motoros is a bokszban marad, elég csak a bajnoki ezüstért csatázó kettősre, azaz Simonra és Iannonéra gondolni) ezúttal Scott Redding (2:04:031) diktálta a tempót, az esőkirálynak becézett Anthony West (2:05:648) és a szériamotorosok világából ékező Kenan Sofuoglu (2:06:085) legnagyobb bánatára. Talmácsi Gábor (2:06.604) délelőtt ötödikként zárt, mégpedig egykori kedves ismerőse, azaz Hector Faubel (2:06:137) mögött. A második edzéssorozat kezdetére (az FIM ezen a hétvégén is három gyakorlás teljesítését tette kötelezővé) szerencsére barátságosabbá váltak a körülmények, bár a legkisebbek edzésén még mindig az esőgumik játszották a főszerepet. Ezen a kiíráson az első edzésen is remekül teljesítő Alberto Moncayo (2:05:490) futotta meg a leggyorsabb kört, a majd egy másodperccel lassabban köröző Johann Zarco (2:06:553) valamint a bajnoki esélyekkel rendelkező Terol (2:06:787) kárára. Marquez ezalatt közelebbi ismeretséget köthetett az aszfaltcsík kavicságyával, így a pontverseny éllovasa ezúttal a limitidőt sem bírta teljesíteni.
Megosztás
kiemelt ajánlataink
18.990 Ft
|
Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft
54.900 Ft
|
Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft
37.990 Ft 29.900 Ft
|
CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft
19.900 Ft 15.900 Ft
|
Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft
Jet sisakhoz képest kiváló szélvédelem!
84.900 Ft
|
Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft
124.900 Ft 99.999 Ft
|
Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft
79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
28.900 Ft 19.990 Ft
|
Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft
Akciós termék! Kiváló ár érték arány! 74.900 Ft 44.900 Ft
|
Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft
89.900 Ft 75.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft
52.990 Ft 39.900 Ft
|
Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft
104.900 Ft 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft
új design! 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
55.900 Ft
|
Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft
25.900 Ft
|
T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft
116.900 Ft 99.999 Ft
|
Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft
69.900 Ft
|
Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft
174.900 Ft 129.900 Ft
|
Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft
94.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft
174.900 Ft 174.900 Ft
|
Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft