Öt körrel a verseny leintését megelőzően világbajnokunk támadást indított a legkisebbek tavalyi nagymenője ellen, Elias pedig átvette a negyedik pozíciót Simone Corsitól, sőt félelmetes tempójának köszönhetően a második helyért csatázó kettőst is üldözőbe vette. Iannone mindeközben tíz másodperesre növelte előnyét, azaz magabiztosan száguldott idei harmadik futamgyőzelme felé, amitől természetesen az utolsó métereken sem kellett búcsút vennie, így a táv leteltével ő törhette meg a spanyolok (minden kategóriát figyelembe véve) tizennégy verseny óta tartó győzelmi sorozatát. Az olasz motoros a derbi leintése után is fantasztikus teljesítményt nyújtott, hiszen levezetőkörén egy az előző futamon tragikus balesetet szenvedő Shoya Tomizawát ábrázoló lobogóval futott körbe. Az ezüstérem végül Simon tulajdonában maradt, Talmácsi Gábor pedig a 2008-as Maláj Nagydíj után ismét dobogóra állhatott. Negyedikként a pontversenyt továbbra is hatalmas előnnyel vezető Elias, ötödikként Corsi, hatodikként Cluzel, hetedikként pedig Tomizawa egykori csapattársa, Aegerter zárt.
márkák
projektek
eladó motorok
partnereink
Közösség
Újdonságok, érdekességek / Iannone nyert, Talmácsi dobogós
Pár perccel a legkisebbek versenyének leintését követően a Moto2-esek vették birtokukba az aragóniai aszfaltcsíkot, ahol a Speed Up olasz klasszisa, Andrea Iannone foglalhatta el az első rajtkockát, Scott Redding és Alex de Angelis legnagyobb bánatára. Andrea természetesen a start pillanatában sem talált legyőzőre, miközben Julian Simon fellőtte magát a második helyre, Simone Corsi kárára. A hetedik helyről startoló Talmácsi Gábor mindeközben a negyedik helyre vágott, Redding, Cluzel, Aegerter, és Alex de Angelis elé. A san marinói motoros később (pechsorozatát folytatva) feladta az Aragóniai Nagydíj küzdelmeit, Toni Elias pedig (felzárkózását folytatva) megszerezte az ötödik pozíciót, míg Iannone négy körrel később már két másodperccel vezetett a harmadik helyért csatázó hármassal (Julin Simonnal, Simone Corsival, és Talmácsi Gáborral) szemben.
A kissé unalmassá váló körözgetésbe ekkor csak a fent említett kettős vitt egy kis színt, miközben Elias folytatta felzárkózását (igaz csak a köridők tekintetében) az ismét felgyorsuló Jules Cluzel, Scott Redding, Dominique Aegerter, Thomas Lüthi és Claudio Corti kárára. Hét körrel a leintés előtt Mattia Pasini került a kamerák kereszttüzébe, aki már a start pillanatában is megvált versenygépétől, később azonban visszaállt a körözgetésbe, ám a fenti időpontban végleg búcsút intett az aragóniai száguldásnak. Két kanyar elteltével Talmácsi Gáborra szegeződött a világ szeme, a magyar motoros ugyanis a pálya középső szakaszán elszáguldott a visszalassuló Corsi mellett, és üldözőbe vette Jorge Aspar Martinez idei favoritját.
Megosztás
kiemelt ajánlataink
18.990 Ft
|
Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft
54.900 Ft
|
Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft
37.990 Ft 29.900 Ft
|
CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft
19.900 Ft 15.900 Ft
|
Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft
Jet sisakhoz képest kiváló szélvédelem!
84.900 Ft
|
Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft
124.900 Ft 99.999 Ft
|
Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft
79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
28.900 Ft 19.990 Ft
|
Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft
Akciós termék! Kiváló ár érték arány! 74.900 Ft 44.900 Ft
|
Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft
89.900 Ft 75.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft
52.990 Ft 39.900 Ft
|
Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft
104.900 Ft 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft
új design! 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
55.900 Ft
|
Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft
25.900 Ft
|
T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft
116.900 Ft 99.999 Ft
|
Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft
69.900 Ft
|
Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft
174.900 Ft 129.900 Ft
|
Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft
94.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft
174.900 Ft 174.900 Ft
|
Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft