Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Jerezben Hopkins helyettesíti Bautistát

 

Borzalmas hétvégén van túl a Suzuki egyetlen motorosa, Alvaro Bautista, aki a Katari Nagydíj második szabadedzésén esett hatalmasat, és törte el bal combcsontját. A százhuszonötös kategória 2006-os világbajnoka az esésnek köszönhetően a Losaili Nemzetközi Versenypálya helyett egy katari kórházban töltötte a hétvégét, ahol egy műtétet is végrehajtottak rajta, és ahonnan hamarosan visszatérhet spanyolországi otthonába. Az ifjú titán operációja szerencsére komplikációk nélkül zajlott, csapata azonban kutyaszorítóba került, hiszen a szerződésben vállaltak ellenére egyetlen egy motorost sem indítottak az esztendő első futamán. A japán gyár később hivatalos közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy a következő megmérettetésen tesztversenyzőjüket, azaz az amerikai John Hopkinst indítják, a királykategóriában hat évet (2002 – 2008) lehúzó „Hopper” azonban csak a Spanyol Nagydíjon tud részt venni, lévén a portugál és a francia hétvége ideje alatt a brit superbike bajnokságban erősíti a királykékek csapatát. Bautista visszatérésének pontos időpontját természetesen lehetetlen megjósolni, a későbbi helyettes kilétéről azonban már megkezdődtek a találgatások, sőt a szakemberek pár óra alatt kiokoskodták, hogy a pozíció betöltésére a Suzuki másik gyakornoka, azaz a harminckilenc esztendős Nobuatsu Aoki pályázik legnagyobb eséllyel. 
 
 
Paul Denning nyilatkozata: „A 2011-es versenyszezon még el sem kezdődött, és nekünk már most szembe kell néznünk egy hatalmas problémával. Nagyon nehéz kezelni ezt a helyzetet, hiszen a felkészülési időszak alatt rengeteg tapasztalatot szereztünk, és a motor teljesítményén is sikerült javítanunk, sőt igen szoros kapcsolatot alakítottunk ki egy meglehetősen gyors, okos, és elkötelezett versenyzővel. Természetesen Alvaro Bautistáról beszélek, aki pénteken hatalmas balesetet szenvedett a hideg gumiabroncsoknak köszönhetően. Sajnos a papucsok még nem érték el az üzemi hőfokot, így nem bírták azt a tempót, amit Alvaro diktált az edzés utolsó harmadában. Az esés kísértetiesen hasonított Rossi tavalyi bukásához, és az én véleményem szerint a javítási vágy is közrejátszott annak bekövetkezésében, Alvaro ugyanis le szerette volna dolgozni azt a hátrányt, amit a csütörtöki edzésen szedett össze. Sajnáljuk a történteket, de most az a legfontosabb, hogy Bautista a lehető leghamarabb meggyógyuljon. Természetesen szerettünk volna már vasárnap indítani valakit, a tesztversenyzőink szerepeltetése azonban megoldhatatlan volt, a Moto2-esek közül pedig senki sem vállalta a feladat elvégzését. Jerezben már John Hopkins vezeti a Suzukit, ám ez a megoldás sem nevezhető véglegesnek, Portugáliában és Franciaországban ugyanis ő sem tud indulni, Alvaro felépülésének pontos időpontjáról pedig senki sem tud semmit.”
 
 
forrás:www.motorsportal.hu

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
19.990 Ft

Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér

Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft 39.990 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm
4.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 89.990 Ft

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel
59.990 Ft

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak
24.900 Ft 19.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 49.900 Ft

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak
69.990 Ft

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak
79.990 Ft 69.990 Ft

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak
139.900 Ft

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

Motobatt mini akku töltő 12V 1A

Motobatt mini akku töltő 12V 1A
9.900 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 49.990 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág
49.900 Ft 44.900 Ft

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete
59.900 Ft 49.900 Ft

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)
269.900 Ft 215.900 Ft