Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Jó szereplésre számítanak a Fiat Yamahások

Az erdős dombokkal körülvett Sachsenringen láthattunk már nagyon izgalmas versenyeket, például 2006-ban, amikor a 10. pozícióból induló Rossi előzésből mesterkurzust szolgáltatott a mezőnynek, melyből aztán a MotoGP legszorosabb befutója lett, ahol az első négyet csak 0, 307 másodperc választotta el egymástól. A 30 éves olasz versenyző háromszor nyert a királykategóriában a német pályán, tavaly pedig a második helyen végzett, amikor számos pilóta kiesett a versenyből. Az idei három győzelmével a tarsolyában reméli, hogy megszerzi karrierje 101. győzelmét ezen a hétvégén annak érdekében, hogy megtarthassa összetettbeli vezető szerepét.

„Hála Istennek, volt egy kis időnk pihenni az utóbbi két versenyt követően, mert tényleg nagyon elfáradtam Laguna Seca után”vallotta be a nyolcszoros világbajnok. „A két utolsó futam nagyon nehéz volt, s egyben a világbajnokság nagyon fontos szakasza. A Sachsenring nem tartozik a kedvenc pályáim közé, de volt már itt néhány eredményes versenyem, és általában jól fekszik a Yamahának, aminek nagyon örülök. Újabb jó eredményekre van szükségünk, hogy megtarthassuk a vezető pozíciónkat, mert az ellenfelek nagyon erősek, és nem engedhetünk meg magunknak hibát. Tavaly rengeteget esett az eső Németországban, de lényegében meg tudtuk szerezni a második helyet. Remélem, hogy idén egy pozícióval előbb végzünk.”
A mallorcai születésű Lorenzo kitűnő szerepléssel kápráztatott el minket legutóbb, amikor az Egyesült Államokban harmadikként végzett az időmérő edzésen elszenvedett bukása után, ahol a válla és a lába is komolyabban sérült. Egy hetet töltött otthon, Barcelonában pihenéssel, amitől most jobb formában van, s bár nem lesz tökéletes a hétvégére, reméli, hogy a mobil klinika majd segít neki abban, hogy főszerepet játszhasson a hétvégi előadáson. Nagyon szeretné, ha a sérülései ellenére javítani tudna a Németországban elért eredményeinek statisztikáján.

”A Sachsenring azok közé a pályák közé tartozik, ahol eddig még soha sem mentem jól. Igazából itt még csak egyszer állhattam a dobogóra, 2006-ban, amikor harmadik lettem a 250 ccm-es kategóriában. Tavaly nagyon esett az eső, emiatt szerencsétlenségemre kiestem a harmadik körben, ezért ez nem az a hétvége, amire szívesen visszaemlékszem. Remélem, hogy ez most másképp lesz” nyilatkozta a 22 éves spanyol pilóta. „A Laguna Secaban elszenvedett bukásom után már sokkal jobban érzem magam, mert egy hetet pihentem, de így sem leszek 100%-os ezen a hétvégén. Még fáj a lábam, ha járok, és a vállam is. Amikor a Sachsenringre érek az első dolgom lesz, hogy meglátogassam a mobil klinikát. A célom, mint mindig, hogy a hétvégét a pódiumon fejezzem be, és annyi pontot szerezzek, amennyit csak lehetséges.”

forrás: www.motogphirek.hu

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
19.990 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm
4.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 89.990 Ft

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel
59.990 Ft

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak
24.900 Ft 19.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 49.900 Ft

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak
69.990 Ft

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak
79.990 Ft 69.990 Ft

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak
139.900 Ft

Helmo Fuoriporta gyöngyhéz fehér nyitott bukósisak

Helmo Fuoriporta gyöngyhéz fehér nyitott bukósisak
34.900 Ft

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

Motobatt mini akku töltő 12V 1A

Motobatt mini akku töltő 12V 1A
9.900 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 49.990 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág
49.900 Ft 44.900 Ft

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete
59.900 Ft 49.900 Ft

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)
269.900 Ft 215.900 Ft