„Valóban pozitív teszten vagyunk túl, hiszen Valentino mellett Nicky is boldogan nyilatkozott a versenygépről, sőt, ahogyan azt a rajongók is láthatták rövid idő alatt fel tudta venni az élmezőny ritmusát is. Az erőforrásokról még nem hoztunk végleges döntést, de miden valószínűség szerint a big banget fogjuk választani, mert erről az elrendezésről sokkal pozitívabb visszajelzéseket kaptunk. Annak is örülök, hogy Randy de Puniet is megbarátkozott a Ducatival, miközben Jeremy is elkezdte a munkát, amit a nulláról kell elkezdenie. Ennek ellenére nem aggódom az eredményesség miatt, hiszen rengeteg tudás van a birtokában. Egyedül Valentino válla miatt aggódom, ami a tesztek alatt is hátráltatta őt, ezért nemsokára kés alá fekszik, ami egy kis aggodalomra ad okot, mert egy ilyen beavatkozás esetén akár kilencven napig is tarthat a rehabilitáció, nekünk csak hetvenöt napunk van a munka elkezdéséig. Igaz, az orvosok egy átlagos ember gyógyulási idejéről beszélnek, míg mi Valentino Rossiról csevegünk.” – olvashattuk az olasz szakember szavait.
márkák
projektek
eladó motorok
partnereink
Közösség
Újdonságok, érdekességek / Preziosi: Nem a köridőkre koncentráltunk
Valentino Rossi kedden megkezdte a munkát vadonatúj alakulatával, azaz hosszas várakozások után csatlakozott a Ducati gyári istállójához, ahol első köreinek köszönhetően egy tízedik és egy tizenötödik helyezéssel gazdagodott. Ezek az eredmények természetesen már a körözgetés leintésének pillanatában megosztották a motoros szakvéleményt, lévén a többség ennél sokkal erősebb teljesítményt várt a kilencszeres világbajnoktól, aki – ahogyan azt a csapat hivatalos közleményéből megtudhattuk – ezeken a napokon csak a motor megismerésére és nem a leggyorsabb versenykörök elérésére koncentrált. Ezt a vörösök királykategóriás szörnyetegének megalkotója, azaz a gyorsasági motoros világbajnokság egyik legkeresettebb mérnöke, Filippo Preziosi tudatta a nagyvilággal, aki interjújában az olaszok amerikai klasszisáról, vagyis az egyre jobb formába lendülő Nicky Haydenről, valamint a szatellit istállóhoz csatlakozó Randy de Puniet-ről is szólt, sőt a Doktor vállműtétéről is beszélt.
„Ha csak az eredményeket nézzük, akkor bátran kijelenthetjük, hogy jobban is sikerülhetett volna ez a teszt, ám ezúttal nem a leggyorsabb kör megfutására koncentráltunk, hanem a motor fejlesztéseinek letesztelésére. Meg akartuk tudni, hogyan válhatnánk még gyorsabbá, és kíváncsiak voltunk Valentino első benyomásaira. A gyakorlás után egyébként rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, sőt a hátsó rész tapadását különösen erősnek nevezte, miközben elmondta, hogy a Yamahánál elsősorban ezzel a traktussal volt problémája. Sajnos az első részről már nem nyilatkozott ilyen boldogan, hiszen elmondása szerint itt már sokkal kisebb a tapadás, így ezen a területen még rengeteget kell dolgoznunk. November közepén lesz egy megbeszélés a csapatnál, majd decemberben a gyár vezetőivel is összeülünk, mialatt tesztversenyzőnk elkezdik az újfejlesztésű erőforrások bejáratását.”
Megosztás
kiemelt ajánlataink
18.990 Ft
|
Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft
54.900 Ft
|
Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft
37.990 Ft 29.900 Ft
|
CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft
19.900 Ft 15.900 Ft
|
Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft
Jet sisakhoz képest kiváló szélvédelem!
84.900 Ft
|
Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft
124.900 Ft 99.999 Ft
|
Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft
79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
28.900 Ft 19.990 Ft
|
Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft
Akciós termék! Kiváló ár érték arány! 74.900 Ft 44.900 Ft
|
Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft
89.900 Ft 75.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft
52.990 Ft 39.900 Ft
|
Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft
104.900 Ft 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft
új design! 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
55.900 Ft
|
Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft
25.900 Ft
|
T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft
116.900 Ft 99.999 Ft
|
Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft
69.900 Ft
|
Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft
174.900 Ft 129.900 Ft
|
Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft
94.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft
174.900 Ft 174.900 Ft
|
Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft