Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Rossi 100. győzelme, Lorenzo 50. pódiumos helyezése

A nyolcszoros világbajnok Valentino Rossi egy hihetetlen eredményt ért ma el a holland versenyen, miután megszerezte pályafutása 100. győzelmét, ez eddig csupán Giacomo Agostininek sikerült. Rossi 2004-ben csatlakozott a Yamaha csapatához, és azóta már 40. alkalommal hozta el nekik az első helyért járó trófeát.

Rossi a pole pozícióból rajtolhatott, de Stoner megelőzte őt, azonban az ausztrál nem sokáig állhatott az élen, mert Vale visszavette tőle a vezető helyet. A motor és a Bridgestone gumik is jól működtek az egész verseny folyamán, így sikerült megőriznie pozícióját, és elsőként hozta be a Yamahát a célvonalon. A szurkolói egy kis meglepetéssel is készültek, egy 25 méteres transzparenst hajtogattak ki, amelyen az olasz bajnok eddigi összes győzelme lett megörökítve. Rossi ezzel a győzelemmel átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben is.

Valentino Rossi nyilatkozata:
„Ez egy nagyon megható pillanat és biztos vagyok benne, hogy egész életemben emlékezni fogok erre a 100. győzelemre. Amikor a 70.-et megszereztem, a 100 még olyan messzinek tűnt, de most mégis megvan, és ez fantasztikus érzés. Rengeteg ember van, mint Jeremy és a többi srác, akik már 10 éve mellettem állnak, mindenki mindig 100%-osan teljesít, és a lehető legjobb motort adják nekem. Kiemelten szeretnék köszönetet mondani a barátaimnak, akik egész életemben mellettem álltak, az édesapámnak, Grazianonak, aki 30 évvel ezelőtt nyert már itt Assenben, mikor én még kisgyerek voltam, valamint az édesanyámnak, Stefaniának, mert ők mindig támogattak engem. Nagyszerű érzés itt Assenben nyerni, mert ez egy történelmi pálya, a motorozás „katedrálisa”."

"A mai egy tökéletes verseny volt, jó volt a rajtom, a motor pedig egyszerűen hihetetlen volt, jó ritmus tudtam menni. Azt hiszem, mindenki számára jobb volt, hogy nem az utolsó körben dőlt el minden, mint Barcelonában. Lorenzohoz képest sikerült egy jó előnyre szert tennem, és nagyon élveztem a motorozást. Most már 100 győzelmem van összesen, és én vagyok a 2. versenyző, aki elérte ezt a számot, Agostininek 22-vel több van, és számomra még mindig ő a legnagyobb. Ez a 100. győzelem egy nagyszerű eredmény, és a csapatban is fantasztikus a hangulat, a motivációnk pedig még nagyobb, mint valaha, természetesen szeretnénk még több versenyt nyerni.”

A csapattárs, Jorge Lorenzo is nagyon jól motorozott a holland pályán, és ezzel a 2. hellyel megszerezte karrierje 50. dobogós helyezését. Akárcsak Rossi, a spanyol is dobogón végzett ebben a szezonban egy kivételével minden versenyen. Lorenzo startja nem sikerült túl jól, vesztett is néhány pozíciót, amit vissza kellett szereznie. Egyre közelebb került a verseny folyamán Rossihoz, de aztán belátta, hogy nem tudja utolérni és megelőzni csapattársát, így megelégedett a 2. hellyel is, amellyel nagyon értékes pontokat szerzett, és feljött a bajnoki ponttáblázat 2. fokára.

Jorge Lorenzo nyilatkozata:
„Először is szeretnék gratulálni Valentinonak, hihetetlen dolog, amit elért, és ez ma az ő napja. Sajnos nem rajtoltam jól, sokat kellett kockáztatnom az előzéseknél, hogy visszakerüljek az elejére. Egyszer megpróbáltam Valentino után menni, de nem voltam olyan gyors, mint ő, és ma nem voltam elég magabiztos, hogy keményebben menjek, mert a motor nem volt tökéletes. Ahogy a verseny előrébb haladt, az első gumival akadtak gondjaim, ezért úgy döntöttem, biztonságosabb, ha bejövök a 2. helyen. Nagyszerű, hogy egy újabb pódiumos eredményt tudtam elérni, ez már az 50. volt, és ebben a szezonban továbbra is erősek maradunk, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Csak 5 ponttal vagyok lemaradva a bajnokságban a vezető helytől, szerintem jó helyről fogunk nekivágni Laguna Secának, amit már nagyon várok.”

forrás: www.motogphirek.hu

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
19.990 Ft

Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér

Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft 39.990 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm
4.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 89.990 Ft

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel
59.990 Ft

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak
24.900 Ft 19.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 49.900 Ft

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak
69.990 Ft

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak
79.990 Ft 69.990 Ft

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak
139.900 Ft

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

Motobatt mini akku töltő 12V 1A

Motobatt mini akku töltő 12V 1A
9.900 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 49.990 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág
49.900 Ft 44.900 Ft

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete
59.900 Ft 49.900 Ft

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)
269.900 Ft 215.900 Ft