Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Stoner: Azonnal tennünk kell valamit!

Egyre nagyobb hátárnyba kerül a nyolcszázasok 2007-es királya, aki egy váratlan hiba miatt idén másodszor maradt világbajnoki egységek nélkül, sőt egyetlen „értékelhető” megmérettetésén is az addig másodszámúnak tartott csapattárs mögött, a tizenegy egységet érő ötödik pozícióban zárt, melynek köszönhetően az összetett pontverseny számára ismeretlen részébe, azaz listánk tizennegyedik rublikájába csúszott. A legnagyobb gondot ennek ellenére mégsem a – már mással is előforduló – gyenge szezonkezdet jelenti ausztrál világelsők számára, hanem a problémák eredetének ismeretlensége, ami lassan, de biztosan az őrületbe kergeti Vittoriano Guareschi egyik kedvenc aszfaltbetyárját, aki bajainak mihamarabbi orvoslásáért még egészen egyedik vezetési stílusán is képes lenne változtatni. Eközben a tavalyi szezonban bukdácsoló Nicky Hayden szárnyalásnak indult, hiszen idén harmadszor szerezte meg az igen előkelőnek nevezhető negyedik pozíciót, és lassan, de biztosan tehetségesebbnek tartott munkatársa fejére nőtt.  

Casey Stoner: „Ezen a hétvégén is tartani tudtam volna a leggyorsabbak tempóját, hiszen az edzéseken minden a legnagyobb rendben zajlott, ezért ebben a pillanatban elmondhatatlanul csalódott vagyok. Tudom hihetetlen, de a verseny előtt volt egy érzésem, hogy ez a hiba újra elő fog jönni. Nagyon rosszul állunk, ugyanis háromból csak egy viadalt tudtunk befejezni, ezért ha kell, változtatni fogok a vezetési stílusomon is. Azonnal meg kell találnunk a problémák okát, ez nem mehet így tovább! Talán a motor első részének a terhelésével vannak gondok, talán túlságosan kevés súly juttatok arra, amikor egy lassabb versenyző mögött haladok, de ez csak egy tipp. Nem tudom hol van a kutya elásva. A következő verseny előtt le kell ülnünk, és nagyon komolyan el kell gondolkoznunk.”

Nicky Hayden: „Maximálisan elégedett vagyok a Francia Nagydíj eredményeivel, ugyanis sikerült megkaparintanom a negyedik helyezést, annak ellenére, hogy a hétvége első szakaszain csak szenvedtem a versenygéppel, a futam napján azonban rátaláltunk a helyes útra, így a legfontosabb pillanatban ismét felgyorsultam. Egészen jól startoltam, sőt az első körökben is próbáltam a lehető legtöbbet kihozni a Ducatiból, lévén a dobogó egyik fokán szerettem volna befejezni ezt a megméretetést. Sajnos erre, ezen a napon nem volt lehetőségem, pedig a srácok ismét remek munkát végeztek, amiért természetesen hálával tartozom, lévén a negyedik pozíció itt nagyszerű eredménynek minősül, Mugellóban azonban nem fogjuk ennyivel beérni. Sajnálom Caseyt, mert tudom, hogy a depó másik oldalán is megfeszített munka folyik, ám abban is biztos vagyok, hogy a következő megmérettetésen ő is elkapja majd a fonalat. Remélem Olaszországban mindketten mosolyogni fogunk.”

forrás: http://www.motorsportal.hu/stoner-azonnal-tennunk-kell-valamit-c33110.html

  kiemelt ajánlataink

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
19.990 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm

Plexirögzítő csavar szett M5X13mm
4.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 89.990 Ft

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel

Premier Dokker U9BM nyitott bukósisak napszemüveggel
59.990 Ft

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak

CGM 801E EBI Basic fekete sí, snowboard, kerékpár e-bike bukósisak
24.900 Ft 19.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 49.900 Ft

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak

Premier Subverter U9BM átalakítható, moduláris bukósisak
69.990 Ft

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak

Premier Genius EVO U9BM matt fekete felnyitható bukósisak
79.990 Ft 69.990 Ft

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak

Premier Discovery GL13 crossover bukósisak
139.900 Ft

Helmo Fuoriporta gyöngyhéz fehér nyitott bukósisak

Helmo Fuoriporta gyöngyhéz fehér nyitott bukósisak
34.900 Ft

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér

CGM 261 Mini nyitott gyermek bukósisak rózsaszín, lila fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér

CGM 261 MINI nyitott gyermek bukósisak kék/fehér
49.990 Ft 44.990 Ft

Motobatt mini akku töltő 12V 1A

Motobatt mini akku töltő 12V 1A
9.900 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 49.990 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág

Belo Rush protektoros motoros farmer nadrág
49.900 Ft 44.900 Ft

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete

Jollisport Mach légáteresztő nyári motoros kabát, fekete
59.900 Ft 49.900 Ft

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)

Belstaff Trialmaster Pro fekete wax cotton motoros kabát (CE tanusítvánnyal)
269.900 Ft 215.900 Ft