Tizenegy körrel a megmérettetés vége előtt Valentino Rossi került a monitorok képernyőire, a kilencszeres világbajnok ugyanis elhaladt egyik legnagyobb tisztelője mellett, és az előtte hatalmas előnnyel vezető Dovizioso után eredt. Az izgalmasan kezdődő megmérettetés utolsó köreibe csak a Ben Spies és az Andrea Doviziso nevével fémjelzett kettős vitt egy kis izgalmat, igaz ők is csak az ötödik hely megszerzéséért vívtak késhegyre menő viadalt, melyből az amerikai jött ki győztesen, lévén Andrea az utolsó körben búcsút intett az Aragóniai Nagydíj küzdelmeinek. Végül a Lorenzót végig űző Nicky Hayden is a levegőbe bokszolhatott, mivel az utolsó métereken kiénekelte a bronzérmet Jorge szájából. Az ezüstérem természetesen Pedrosának jutott, míg a győzelmet idén először Stoner zsebelte be. Rossi végül hatodikként látta meg a kockás lobogót, míg a pontversenyben még mindig a csapattárs, azaz Jorge Lorenzo vezet, a hozzá egyre közelebb kerülő Pedrosával szemben.
márkák
projektek
eladó motorok
partnereink
Közösség
Újdonságok, érdekességek / Stoner nyert Aragóniában, Lorenzo "csak" 4.
Délután kettőkor a hétvége legjobban vár eseménye is elkezdődött, azaz a királykategória mindenre elszánt motorosai is beizzították erőforrásaikat. Az első Aragóniai Nagydíjnak a Ducati ausztrál világbajnoka vághatott neki elsőként, Jorge Lorenzót és Dani Pedrosát megelőzve. A második sort ezúttal Nicky Hayden, Ben Spies valamint a lábtöréséből egyre jobb formába lendülő Randy de Puniet tette teljessé, a harmadik sorba kényszerülő Valentino Rossi kárára. Ez a sorrend számottevő változáson a rajt pillanatában sem esett át, igaz a negyedik helyről induló Nicky Hayden legyorsulta a széria rajtbanditájának számító Dani Pedrosát, akit ezekben a pillanatokban, Spies, Simoncelli, Dovizioso, és a nyolcadik helyre csúszó Rossi követett. A követező percekben Pedrosa vált főszereplővé, aki először megfutotta a leggyorsabb kört, majd leelőzte a rajtnál elé kerülő amerikait, sőt pár kanyarral később Lorenzót is átugrotta.
Később Marco Simoncelli vonta magára a rajongók figyelmét, az oroszlánnak becézett motoros ugyanis elhagyta a gyári Hondával száguldó Andrea Doviziosót, aki pár kanyar megtételével visszaszerezte hatodik pozícióját, Valentino Rossi pedig leelőzte az időközben elé keveredő Hector Barberát. Ezt követően Nicky Hayden gyújtotta be a rakétákat, hiszen egyre közelebb került a harmadik helyre csúszó Jorge Lorenzóhoz, előzési pozícióba azonban egy elképesztően hosszú üldözőverseny után sem került, mögötte viszont Andrea Dovizioso egyre közelebb férkőzött az előtte álló Spieshez, ahogyan Rossi is tette azt a visszalassuló Simoncellivel. Mindeközben a második helyen tanyázó Pedrsa leggyorsabb versenyköreinek köszönhetően elérhető távolságba került a versenyt addig magabiztosan vezető Stonerrel szemben.
Megosztás
kiemelt ajánlataink
18.990 Ft
|
Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak gyöngyház fehér/fekete
86.990 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo nyitott bukósisak matt fekete/fehér
86.990 Ft
54.900 Ft
|
Stylmartin Sunset Evo nyári motoros cipő
54.900 Ft
37.990 Ft 29.900 Ft
|
CGM Nevada nyitott motoros bukósisak, fényes fehér
37.990 Ft 29.900 Ft
19.900 Ft 15.900 Ft
|
Five Globe nyári motoros kesztyű protektorral
19.900 Ft 15.900 Ft
Jet sisakhoz képest kiváló szélvédelem!
84.900 Ft
|
Premier Jet Vintage U9BM nyitott motoros bukósisak
84.900 Ft
124.900 Ft 99.999 Ft
|
Premier Vangarde Star Carbon BM nyitott bukósisak
124.900 Ft 99.999 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter Evo Titanio fekete dekorral (matt) nyitott bukósisak
86.990 Ft
79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 8 BM nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
28.900 Ft 19.990 Ft
|
Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft
Akciós termék! Kiváló ár érték arány! 74.900 Ft 44.900 Ft
|
Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft
89.900 Ft 75.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Star 9BM nyitott motoros bukósisak
89.900 Ft 75.900 Ft
86.990 Ft
|
Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
86.990 Ft
52.990 Ft 39.900 Ft
|
Premier Cool PX9 BM nyitott bukósisak napszemüveggel
52.990 Ft 39.900 Ft
104.900 Ft 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage Evo BOS BM nyitott bukósisak
104.900 Ft 79.900 Ft
új design! 79.900 Ft
|
Premier Jet Vintage CK Black nyitott motoros bukósisak
79.900 Ft
55.900 Ft
|
Helmo Turbine nyitott bukósisak gyöngyház fehér
55.900 Ft
25.900 Ft
|
T.J Marvin Way B14 vízálló hátizsák
25.900 Ft
116.900 Ft 99.999 Ft
|
Stylmartin Continental motoros bőrcsizma (antique red)
116.900 Ft 99.999 Ft
69.900 Ft
|
Stylmartin Jack café racer motoros cipő
69.900 Ft
174.900 Ft 129.900 Ft
|
Premier Devil Carbon zárt bukósisak napszemüveggel
174.900 Ft 129.900 Ft
94.900 Ft
|
Premier Jet Vintage EVO Carbon nyitott bukósisak
94.900 Ft
174.900 Ft 174.900 Ft
|
Premier Hyper carbon zárt bukósisak
174.900 Ft 174.900 Ft